2026.március 11-én került megrendezésre a Városi Művelődési Központ épületében, Királyhelmecen a XXV. Mécs László Szavalóverseny , amely idén is a költészet, az előadóművészet és az irodalom szeretetének ünnepe volt.
A rangos esemény mottója – „Fényt hagyni magunk után” – méltó módon tükrözte a verseny szellemiségét: a versek által közvetített gondolatok, érzések és értékek maradandó nyomot hagynak mind az előadókban, mind a hallgatóságban.
Iskolánkat két tehetséges diák képviselte a megmérettetésen: Dorgai Ariana (7. osztály) Nadál Amina Valéria (5. osztály)
Mindketten nagy lelkesedéssel és felkészültséggel álltak színpadra, és szép előadásukkal méltón képviselték intézményünket.
Büszkék vagyunk diákjainkra, akik bátorságukkal, tehetségükkel és a költészet iránti szeretetükkel hozzájárultak ahhoz, hogy a versek valóban „fényt hagyjanak maguk után”.
Gratulálunk a résztvevőknek!









